A szent Márton templom Domonkosfán
350px Pokopališka cerkev sv. Martina v Domanjševcih

A Muravidék legrégebbi fennmaradt vallási emlékműve. 1230-1240 során jött létre, igaz, első említése 1208-ból való, ami miatt a történészek valószínűsítik, hogy a jelenlegi épület már a második ezen a helyen. Ellenőrizhetetlen források szerint a területen egykori domonkosrendi kolostor állt, latin iskolával, melybe a vagyonos szülők gyermekei járhattak. A téglaépítésű román kápolna napjainkban temetői kápolnaként funkcionál.

1872-ben felújították, eredeti ugyanakkor az állati és növényi mintázatot ábrázoló három pár oszlopfővel ellátott déli kapuzata, illetve a timpanon keresztes oroszlánreliefje. A nyugati empórium speciális stílusjegyeket mutat, melyek a román korban Kelet-Közép-Európa jelentős részén jellemző volt A Szent Márton templom a pannon román stílus eddig ismert egyetlen képviselője Szlovéniában. Művészi kifejezésmódja jelentősen eltér a térségünkben ebben a korszakban megszokottól, a különbséget elsősorban a szinkronikus nyugati harangtorony, a déli bejárat, a hajók falainak enyhén szűkített bemélyedésekkel való tagolása és a tulajdonos úri empóriuma jelenti, melyet valószínűleg fafolyosó kötött össze udvarával. A templom alapítója egy kisebb birtokkal rendelkező földesúr volt, aki saját területén építtette azt meg, olyan módon, hogy más földesurakhoz hasonlóan külön templomi részt hozott létre arra a célra, hogy ott maga követhesse az istentiszteletet. A templom a terület egykori jogi, földbirtokosi és társadalmi berendezkedését kutatók számára is fontos szerepet tölt be.

Felmérés

Bi obiskovali tržnico lokalnih pridelkov in izdelkov v središču Šalovec?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...

Koledar dogodkov

Prihajajoči dogodki