Markovci

Markovci szeres település a Kerka patak (Velika Krka) idilli völgyének felső, némileg szélesebb szakaszán. A szélesebb síksági részen a rétek dominálnak, a némileg magasabban fekvő területeken (Črnkin breg) pedig nagyobb szántók találhatóak. A Kerka (Velika Krka) völgyének feljavított talajú részei nagyobb terméshozamok elérését teszik lehetővé.

Čepincihez hasonlóan Markovci is Dobra (Vasdobra) birtokainak összeírásában szerepel először (1387), Kereka Inferior, illetve később Marcholch (1395), Markolch (1419) és Markowcz (1472) néven. A településen iskola 1872-ben épült, míg a mostani iskolaépület 1944-ből származik.

A faluotthonban az ötvenes években tűleveleket desztilláltak, ilyen módon állítva elő illóolajokat, ám ezzel a tevékenységgel azóta felhagytak.

A falu művészettörténeti érdekességét a Mária Látogatása-templom jelenti. A templom valószínűleg már a középkorban állt, amit a történészek szerint az bizonyít, hogy a fali tabernákulumát már a vizitációs jegyzőkönyvekben is megemlítették. Egy az eredetéről szóló anekdota szerint a templomot először Čepincin akarták megépíteni, ám ekkor egy ismeretlen lányt láttak éjszaka szekérrel a markovci patak felé hajtani. Amikor az őrök kérdőre vonták, hirtelen eltűnt a szemük elől. Az események után a helyi hívek megállapították, hogy ez csak a Szűz Mária lehetett. Ezért épült itt a templom és ezért szentelték Máriának. A templomot később felgyújtották a törökök, majd 1753-ban teljeskörű felújításon esett át. Mai kinézetét a 19. század végén nyerte el, ám időnként felújításokon esik át.

Felmérés

Bi obiskovali tržnico lokalnih pridelkov in izdelkov v središču Šalovec?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...

Koledar dogodkov

Prihajajoči dogodki