ŠALOVCI MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

EGYESÜLET A ŠALOVCI MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETET 1974-ben alapították Varga Vijola tanárnő és más falubeliek kezdeményezésére. Az első évben 38 tagja volt és Šalovci Kulturális-Művelődési Egyesület volt a neve. Az egyesület elnöke 1978-ig Varga Vijola volt, aki drámacsoportot is vezetett, amely elsősorban Šalovci falu fiataljait fogta össze. Rendkívül aktív volt a Művelődési Egyesület moziszekciója és más csoportjai is. Az egyesület szoros együttműködést folytatott a falu ifjúsági szervezetével.

1979 és 1984 között az egyesület működése az elnökasszony betegsége és elköltözése miatt teljesen elhalt. Csak 1985-ben, Obal Vesna vezetésével kezdték meg a működésüket a Művelődési Egyesület következő szekciói, illetve csoportjai: népdalénekesek és muzsikusok, folklórcsoport, énekkar, női szekció, illetve könyvtár. A folklórcsoportban eleinte csak nők táncoltak, később csatlakoztak hozzájuk a férfiak is. Ez a csoport a megalakítást követően nem sokkal már komoly sikereket ért el a községi és a területi revükön egyaránt. Sok fellépést vállaltak otthon, a környező falvakban és az akkor közös állam, Jugoszlávia más tagköztársaságaiban is. A legnagyobb visszhangja magliči látogatásunknak volt 1987-ben, ahol a „Znanje – imenovanje” című televíziós műsorban szerepeltünk.

Amikor a folklórcsoportban még csak nők táncoltak, nem volt valódi népviseletük, hanem maguk szerezték be a szükséges ruhákat. Csak 1986-ban rendeltük meg az első igazi népviseleteket, melyek Rituper Marija elképzelései szerint valósultak meg. 1990-ben a Šalovci Művelődési Egyesület elnökének Balek Suzanát választották meg, aki napjainkig vezeti az egyesületet. A jó hagyaték továbbörökítésével több területen folytattuk a tevékenységeket. Minden folklórcsoport revüjén részt vettünk, szerepeltünk a környező falvakban, mulatságokat szerveztünk, vidám esteken és koncerteken vettünk részt és szerveztünk is ilyen eseményeket, szerepeltünk Szlovénia, Magyarország, Ausztria és Horvátország különféle tájain. Hosszú évekig folytattunk együttműködést a trbovljei Svoboda vegyes énekkarral és időnként Moravske Toplicében szórakoztattuk a vendégeket.

A Šalovci Művelődési Egyesület 1996 és 2001 között a község mellett társrendezője volt az „Ének a reményért” („Pesem za upanje”) nevű jótékonysági eseménynek. Az egyesület a bevételeket a községünkben és másutt élő, fogyatékossággal élő gyermekeknek adományozta. Az eszközök egy részét felvonó megvásárlására fordítottuk a muraszombati IV. számú Általános Iskola számára.